A Miskolci Nemzeti Színház egykori főrendezőjét, Orosz Györgyöt a mai napon fogják végső útjára kísérni a bükkszentkereszti temetőben. A szertartásról információt kapva a Bükki Mesék szerkesztőjében több kérdés kavargott, melyek között talán az egyik legtalányosabb: miért épp Bükkszentkereszt?
Ugyanis a neves színházi ember életútját tanulmányozva számos más hely is méltó nyughelyként szolgált volna.
Orosz György 1927-ben született Zalaegerszegen. Édesapja – a Bükki Mesékben már bemutatott Orosz Iván író, költő – akkor ott dolgozott egy helyi lapnál publicistaként, tudósítóként. Később Szarvasra költöztek, mely város a papa lakóhelye volt már korábban, s így a kis György ott nevelkedett és tanult. Visszaemlékezései szerint is nagyon szép időszak volt ez életében, az irodalom, a művészetek iránti szeretete, sőt már rendezői ambíciói is itt, a középiskolai évek alatt derültek ki számára. Az egyéves szarvasi tanítóképző után egyetemre került, magyar-történelem szakra, majd rá két évvel egyik legnagyobb vágya teljesült: 1947-ben felvették a Színművészeti Főiskola rendezői szakára.
Itt nagyon meghatározó időszakot élt meg, olyan tanárai voltak, akikre felnézett, s akiktől a szakma fortélyait meg tudta tanulni; többek között Somlay Artúr vagy épp Nádasdy Kálmán, osztályfőnöke pedig Major Tamás volt. De nem kevésbé neves személyek akadtak osztálytársai között is, hiszen a színészekkel összevont évfolyam tanulói között volt Márkus László, Sinkovits Imre vagy épp Körmendi János.
Az 1951-es diplomaszerzés után nem sokkal Miskolcra szerződtették Orosz Györgyöt, ahol – saját bevallása szerint – huszonhárom boldog évet töltött el. Miskolcra már nem egyedül érkezett; felesége, Nándori Rozika is jött vele, s hamarosan családot is alapítottak. Két gyermekük született, Péter és Gábor.
Miskolcon igen jó társulatba került, nagyszerű színészek játszottak, így alkalma volt Ruttkai Évát, vagy épp Latinovitsot Zoltánt, Darvas Ivánt rendezni. A művek repertoárja széles volt, Fejes Endre Rozsdatemetőjétől kezdve Schiller Ármány és szerelmén, vagy épp Shakespeare-darabokon át egész a zenés műfajokig mindent ki tudott próbálni, meg tudott valósítani. Leginkább a vígjátékokhoz és a szatírákhoz vonzódott.
Miskolc után debreceni és fővárosi állomásai voltak pályájának. A Budapesti Gyermekszínházban is dolgozott főrendezőként, de mindig nagy öröm volt számára, ha visszahívták Miskolcra vendégrendezőként, ahol kereken száz bemutatója volt. Utolsó a Tokaji aszú című zenés játék volt 1991-ben, a miskolctapolcai Akropoliszon.
Nyugdíjas éveit Szarvason és Szentandráson töltötte, élete végéhez közeledve pedig már az Ódry Árpád Művészotthonban. Orosz György kilencvenhét éves korában, január 16-án köszönt el a földi színfalak közül, s most az égiben rendezhet tovább.
S hogy miért pont Bükkszentkereszten helyezik nyugovóra? E rejtélyre teljes bizonysággal nem tudjuk megadni a választ. Feltehetően édesapja és édesanyja nyughelye közelében szerette volna Orosz György is a végső megnyugvást megtalálni. Szeretett szüleihez hazajárni, s nagy valószínűséggel őt is ugyanúgy elvarázsolta ennek a falucskának a bája, ahogy sokunkat. Mindezekről tanúskodik az a pár sor, melyet maga Orosz György írt még 2019-ben:
„Én ifjúkoromban itt töltöttem a nyarakat két fiammal, majd unokáimmal, mert 1954-től 74-ig a közeli Miskolcon a Nemzeti Színház rendezője, majd főrendezője voltam. Akkoriban sok bükkszenti nézőnk volt. Merem remélni, hogy ma is így van.”
A címben szereplő kérdésre ugyan nem tudtunk pontos választ adni, de aki még utoljára elköszönne a Jászai Mari-díjas Orosz Györgytől, az megteheti 2025. március 28-án 13 órától a bükkszentkereszti temetőben.
Nagy Krisztina írása
Fotók: Miskolci Színészmúzeum -Thália-ház
Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de messzire elkerülné a propagandát, iratkozzon fel hírlevelünkre! Amennyiben szívesen lenne a támogatónk, kattintson ide és csatlakozzon adománygyűjtésünkhöz!
